Az egysoros görkorcsolyázás rövid története

Honnan jött? A gördülő korcsolya nem új találmány. A soros görkorcsolya gyökerei a Chicago Skate Company-ig vagy talán még tovább nyúlnak vissza, mivel a nagyközönség a kerekekkel felszerelt bakancsokról nagyjából a kerékpározás hajnalával egy időben hallhatott először. A belga John Josef Merlin egy őspéldányát már 1760-ban bemutatta a királyi udvarban, aminek az lett a vége, hogy az azt felpróbáló belerohant egy álló tükörbe. Újabb felbukkanását 70-es évek végére teszik, amikor két amerikai jéghokis a hoki szezonon kívüli nyári edzéslehetőségen törték a fejüket, amikor egy használt sporteszközöket árusító bolt leértékelt holmikkal telerakott ládájában rábukkantak egy pár soros görkorcsolyára, melyet valamikor a Chicago Skate Company gyártott. A szerkezet alig fogta a bokát a kerekei pedig egyszerűen csapnivalóak voltak. Ezek felhasználásával 1979-ben az 0lsen fivérek,·Scott és Brennan minneapolisi házuk alagsorában elkészítették az első görgős korcsolyákat akkori nevükön rollerblade-eket.

Hogyan alakult ki? A két fivér megerősítette a bokarészt és uretánból készült kerekeket szerelt rá, a többi már történelem. Scott Olsen megvette a Chicago Skate Company-tól a soros görkorcsolyák szabadalmát és megalapította a Rollerblade Company-t. Az első rollerblade-ek valójában soros "alvázzal" szerelt hoki cipők voltak. Scott Olsen·1983-ben eladta a rollerblade-et egy helyi üzletembernek, Robert Nagle-nek. A friss tőkeinjekciónak köszönhetően új és jobb rollerblade-ket tudtak kifejleszteni és megkezdődött a sporteszközök történetében páratlan meredekséggel felfelé ívelő karierr. A rollerblade-k eredeti célja az volt, hogy jég nélküli edzés lehetőségeket nyújtson a jéghokisoknak. Később a síelők is felfedezték, hogy a soros korival a betonon is sistergő kanyarokat vehetnek, így belőlük alakult ki a második legnagyobb réteg, amely kiegészítő sportágként kezdte használni a soros görkorikat. Az egysoros görkorcsolyázás hamarosan az egész sísport által erősen támogatott és ajánlott nyári edzésmódszer lett. A harmadik és legnépesebb tábor mely a rollerblade-ben találta meg álmai sporteszközét, a nyolcvanas években dúló aerobik és fitness divat követőiből került ki. A fitness fanatikusok hamar rájöttek, hogy a korcsolyázás a lábak és a fenék formában tartásának egyik legjobb módszere, és a futásnál sokkal kisebb mértékben veszi igénybe a légzőszerveket. 1989-re már évente hárommillió pár egysoros görkorcsolyát adtak el. 1994-ben az Egyesült Államok Sportszer Kereskedelmi Társaságának becslése szerint egyedül az USA-ban több mint tizenkét millió egysoros görkorcsolyás volt. Készen a lehetetlenre. Az egysoros görkorcsolyázás népszerűségnek növekedése hamarosan megtorpant, amikor egyre nagyobb számban láttak napvilágot az esések utáni sérülésekről szóló hírek. A leggyakoribb a csuklótörés és a fej sérülés volt. Ezután különböző propaganda eszközökkel egyre erélyesebben próbálták rávenni a soros görkorisokat, hogy sportolás közben viseljenek csukló-, könyök-, térd és fejvédő felszerelést. Ezek a kiegészítő eszközök nagyban csökkentették a bukások okozta sérülések veszélyét. A józanabbak hamar belátták, hogy a védőfelszerelés akár fitness, akár "műkorcsolyázás" közben felbecsülhetetlen szolgálatot tehet. Természetesen csak idő kérdése volt, hogy a legjobb soros görkorisok hozzálássanak a sportág kereteinek átszabásához.

Korcsolya ipar? Már nem elégítette ki őket, hogy .civilizált módon ide-oda guruljanak a városban, ezért az aerobictól és a fitnesstől elszakadva új arculatot próbáltak kialakítani maguknak. Az új soros görkorcsolyázók a gördeszkásokhoz fordultak útmutatásért, nem csupán a kulturális alapozás kedvéért, hanem hogy kilendítsék a sportágat a látszólagos holtpontról. Így a mozgalom kettészakadt. és kialakult az utcai és a rámpás egysoros görkorcsolyázás. A gördeszkásokhoz hasonlóan az utcai egysoros görkorcsolyázók elsődleges célja, hogy egészen elképesztő akadályon átugorjanak vagy végigcsússzanak. Ehhez a görkori aljára különleges siklólemezket szerelnek, hogy mikor nem kell, a kerekek ne akadjanak bele a felületbe, és hogy a korcsolya alváza ne menjen tönkre az erős igénybevételtől. Ezek szükségletek egy egész kiszolgáló iparágat hívtak életre, melynek feladata, hogy ellássák az egysoros görkorisokat a szükséges kiegészítőkkel. A gyárak csak napjainkban kezdik felismerni, hogy ez a réteg jelenti a görkorcsolyázás jövőjét. Az egysoros görkorcsolyázással foglalkozó bármelyik folyóirat, például a Box vagy a Daily Bread lapjain minden létező kiegészítő megtalálható az extrém méretű könyökvédőtől, a pólókon át, a titánból készült korcsolya alvázakig. A siklólapok, egyedi alvázak, speciális kerekek és egyéb kellékek, melyeket régebben minden koris magának készített el, ma már postai csomagküldő cégektől is megrendelhetők. A gördeszkások által jó három évtizeddel ezelőtt felderített terepen egy új városi sportág szerelmesei kezdték átvenni az uralmat.

Merre tovább? A görkorcsolyások a gördeszkás stílus és kultúra jelentős részét beolvasztották a saját sportágukba, de a kezdetben csupán szabadidős sporteszköznek számító szerkezetet a pop-kultúra követői által is keblükre ölelt, igazi nagyvárosi harci járművé avatták. A rámpázás úgy kezdődött, hogy a legmerészebb soros görkorcsolyázók felmerészkedtek a gördeszkások mutatványainak helyszínére, a félbevágott csőhöz hasonló rámpára. Az invázió eleinte nem kevés feszültséget okozott a "görparkokban". A helyzet csak azután normalizálódott, hogy a görkorcsolyázók egyre jobbak lettek, és mára kivívták a másik sportág művelőinek elismerését A rámpás görkorcsolyázás némileg eltér a rámpás gördeszkázástól mivel a koris két lába egymástól függetlenül, szabadon mozoghat. Napjaink legnagyobb hatású független technikájú soros görkorcsolyázója az ausztrál Tom Fry. Képességeinek fényében átértékelődött a rámpás görkorcsolyázás egésze, hiszen a sportág neki köszönheti a kizárólag az egysoros görkorcsolyázás sajátjának tekinthető trükköket. Az alapfogalmak. Az egysoros görkorcsolyázók létrehozták az utcai és rámpás trükkök terminológiáját. Ezek egy része a gördeszkázásból származik, csakúgy, mint a manőverek közül is jó néhány. Van azonban egy lényeges különbség. Az elöl és hátul lévő kéz helyett a gördeszkázásban elől és hátul lévő lábról beszélünk. "Rockering" a neve annak az eljárásnak, amikor a két középső vagy külső kereket lejjebb engedik, vagy feljebb emelik, hogy a görgők síkban vagy görbülettel érintkezzenek a talajjal. A hasas görgősor jobb kanyarodási tulajdonságokat kölcsönöz a görkorcsolyának, a síkban álló görgők viszont nagyobb stabilitást eredményeznek ami nagy sebességnél lehet fontos. A távtartók apró hengeres csövek melyeket a kerekek csapágyainak elkülönítésére használnak, és afféle védőfelületet alkotnak a csapágy és a tengely között Az alváz a bakancsok talpára rögzített műanyagból fémből vagy kompozit anyagból készült keret mely a görgősorokat tartja. A korcsolyák kialakítása egészen eltérő lehet. Aki a legmenőbb korcsolyában csetlik-botlik, és még arra sem képes, hogy biztonsággal megálljon a lábán azt koris berkekben "virítósnak" hívják. (Magyarítva talán "kocakorisnak" mondhatnánk.) A "sajtreszelő" kifejezéssel az érdes, egyenetlen aszfalt vagy egyéb felületet illetik. A nagyobb ütközések elkerülésének egyik módja a szándékos "biztonsági esés". A profik arról is könnyen megismerik egymást, hogy az arcok oldalán, a könyökükön és a térdükön szép nagy fehér foltok vannak, itt ugyanis a védőfelszerelés miatt nem fogja meg őket a nap.